Az én sztorim
Igyekszem – a saját példámon keresztül – egyszerűen, mindenki számára érthetően bemutatni ebben az egyedülálló újításban rejlő összetett lehetőséget, és megvilágítani azokat az előnyöket, amik engem is meggyőztek.
Kezdetben én is – mint minden átlag ember – azt gondoltam, hogy ezen a piacon nekem semmi esélyem a profit szerzésre, mert nincs hozzá semmilyen tudásom. Miután egyre jobban megismertem ezt a több elemből álló ajánlatot, rájöttem hogy van megoldás.
Bevallom, amikor először hallottam a részletes információkat, a dolog összetettsége miatt nem igazán értettem meg mindent. Aztán minél több dolgot értettem meg, annál világosabb lett számomra, hogy nagy hiba lenne, elszalasztani ezt a lehetőséget.
Kimaradni abból, ami több világ újdonságot is alkalmaz, és már a bevezetése előtt több igen komoly szakmai elismerést is kapott ?!…
Nem, nem szeretnék kimaradni!!!
TRÉDER BÓNUSZ
Ami rögtön megfogott az a tréder bónusz lehetősége volt.
Az első információk megismerése után, ami rögtön megfogott az a tréder bónusz lehetősége volt.
Mivel úgy gondoltam, hogy ajánlani egy olyan dolgot, ami 0 idő és 0 energia ráfordítással profitot termel, és a használójának nem kerül semmibe, na ennél egyszerűbb dolog a világon nincs.
És ha még fizetnek is nekem érte, akkor ez feltétlenül kell!
VALIDÁTOR
Mindenféleképpen szükségem van egy validátorra.
A következő nagy felismerésem a bővebb információk megismerése után az volt, hogy mindenféleképpen szükségem van egy validátorra.
Hogy miért? Hát azért, mert ez a valódi passzív jövedelem.
LIQUIDITY POOL / YIELD FARMING
Aztán jött a liquidity pool / yield farming
Később, mikor újabb nagyszerű lehetőség kínálkozott és megértettem, hogy szintén passzívan részesülhetek egy “automata pénzváltó” által termelt bevételből úgy, hogy…
minden tranzakcióból jutalékot kapok, amikor
- a nap bármely pillanatában
- a föld bármely pontján
- bárki
a rendszerben vásárol egy adott kripto eszközt / tokent KDX-et / USDT-ért.
Természetesen ebből sem akartam kimaradni.
Végül amikor bevezetésre került hogy egy meghatározott forgalom elérése után ajándékba kaphatsz egy kb. 4 millió forint értékű, illetve akár egy majdnem 10 millió forint értékű validator jogosultságot, akkor azt mondtam nincs mire várnom, mert aki ezt nem használja ki az bolond.
És így kezdtem el!
A kérdés már csak az volt, hogy mennyivel lehet, illetve mennyivel érdemes elkezdeni?
A választ egy kötetlen beszélgetés alkalmával kaptam meg: ezt a lehetőségeidhez és a céljaidhoz mérten neked kell eldönteni.
Három lehetőség áll előtted:
- Ha van pénzed, de nincs időd (passzívan)
- Ha nincs pénzed, de van időd (aktívan)
- Ha van pénzed, és időd is amit rááldozol (akkor tudod kimaxolni a bevételt)
Csatlakozás után vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy átbeszéljük melyik indulási stratégia lenne számodra a legtesthezállóbb, illetve melyik szolgálná legjobban a céljaid elérését.
Ha elfogadsz tőlem egy ajándékot, egy ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem járó gyors regisztráció után megismerheted a részleteket! (hivatalos dokumentumok, információk, videók több nyelven,